Egy Kínában élő amerikai blogger bejegyzésétől volt hangos a múlt hét folyamán a számítógépes és mobilkütyük iránt is érdeklődő sajtó. Az ázsiai országban nem csak az Apple termékeket, de az üzleteket is hamisítják - fedte fel az író. Mi is megírtuk, hogy Kunming városában hamis Apple üzletek működnek, amelyet a BirdAbroad néven publikáló blogger alaposan dokumentált is. 

A bejegyzés akkora port kavart, hogy a kínai hatóságok jobbnak látták azonnal vizsgálatot indítani az ügyben. A városban összesen öt ál-Apple boltot azonosítottak. Ezek közül kettőt már be is zártak, mivel nem volt működési engedélyük. Három esetében nem történt intézkedés, ezek ugyanis bár nem hivatalos szaküzletek, termékeik eredetiek, ráadásul van engedélyük kereskedelmi tevékenység folytatására.

BirdAbroad szerint egyébként első pillantásra minden stimmel a boltokban: a letisztult formák, az eladók munkaruhája, a termékek. Alaposabb szemrevételezéssel azonban felfedezte, hogy itt-ott silányabb a kivitelezés, mint azt az Apple-től várnánk. A blogger szerint a legfeltűnőbb különbség, egyben a legárulkodóbb jel, hogy az Apple sosem írja ki boltjára, hogy az egy "Apple Store", egyszerűen csak az ikonikus almát teszi ki cégérként, úgyis mindenki ismeri. 

Hivatalos Apple szaküzletek Kínában egyébként csak Pekingben és Sanghajban működnek.