A brit legfelsőbb bíróság döntése szerint (némi földrajzi korlátozással) szabadon értékesítheti rohamosztagos sisakok másolatait Andrew Ainsworth, az első Csillagok háborúja filmek kellékeinek készítője. A londonban élő és dolgozó Ainsworth 1976-ban egy jelmeztervező ismerősének tett szívességet, mikor elvállalta, hogy legyártja a birodalmi katonák sisakjának mintadarabjait. Munkája olyan jól sikerült, hogy George Lucas azonnal nagyobb darabszámot rendelt belőlük, de az akkor 27 éves végzős egyetemista, még nem sejtette, hogy néhány évvel később rajongók tucatjai vágynak majd egy ilyen ereklyére.

Ainsworth a színházi kellékkel

Az alkotó a film készítésének idején 20 fontot kapott a sisakok darabjáért, és 385 fontot a rohamosztagos jelmez teljes vértezetéért. Ma ezekért 500 és 1000 fontot is fizetnek a rajongók. Ainsworth 2004-ben kezdett el másolatokat értékesíteni a sisakokból, mikor otthonában kezébe akadt egy régóta porosodó eredeti darab, és felismerte, igazi aranybányán ül. Előkereste hát eredeti eszközeit, és elkezdte utángyártani az ikonikus jelmezeket.

Megrendelése nagyszámban akadt, amikor azonban Amerikába is eljutott a másolatok néhány darabja, a Star Wars mogul, George Lucas is felfigyelt ténykedésére. Cégén, a Lucasfilmen keresztül szerzői jogi jogsértés vádjával pert indított Ainsworth ellen, amelyben 20 millió dollár kártérítést követelt. Az amerikai bíróság helyt adott Lucas keresetének, de mivel a brit művésznek nincsenek amerikai érdekeltségei, az ítéletet nem hajtották végre. Lucas ezt követően a brit bírósághoz fordult, kérve, hogy az állapítsa meg a jogsértés tényét.

Rohamosztagos sisak a bíróságon

Nagy-Britanniában a bíróság azt vizsgálta, hogy a sisak művészi alkotásnak, egész pontosan szobornak minősül-e vagy inkább színházi kelléknek tekinthető. Előbbi esetében ugyanis az alkotó (jogtulajdonos) élete végéig plusz hetven évig jár a jogvédelmi idő, utóbbi esetben azonban a brit jogszabályok szerint pusztán 15 év a jogvédelem ideje. Lucasnak nem volt szerencséje a szigetországban, ugyanis előbb a fellebbviteli, majd legfelsőbb bíróság is színházi kelléknek minősítette a sisakot, és mint ilyennek, szerzői jogvédelmi ideje lejárt, így Ainsworth-nek jogában áll másolatokat készíteni és értékesítenie.

Jogában áll, kivéve az Egyesült Államok területét, ahol a bíróság a jogsértés tényét megállapította, így Ainsworth-nek az amerikai piacról le kell mondania. Az alkotó azonban nem ezt nem bánja. Ahogy azt az ítélethozatalt követően kifejtette, a pereskedés alatt több mint 2000 sisakot adott el, szerinte ez, valamint az ítélet is azt bizonyítja, hogy az erő vele van. 

A Lucasfilm képviselői közölték, tovább fognak dolgozni azon, hogy a cég érdekeltségébe tartozó szellemitulajdon-jogoknak védelmet biztosítsanak. Véleményük szerint a filmekhez tervezetett karaktereknek, kellékeknek, jelmezeknek és más vizuális eszközöknek a brit jog hatékonyabb védelme járna.  

Képek forrása: BBC, Daily Mail